Rendező

Rendező

Váratlan véres álmok,

mindenhol halált látok.

Máglyák vetette árnyék,

a tisztaság csak szándék.

Akaratlan gyilkos élet,

elhoztad nekem a véget .

Nem kötelez semmi már,

utam vége másra vár.

Mécses pislákol síromon,

idővel ezt is megszokom.

Ennyit ért a küzdelem,

nekem is lett sírkövem.

Hat lábnyi föld felettem,

szeretetem ide temettem.

Elfogyott a végtelen Erő,

nem kell többé rendező.

Mellékszerep

Mellékszerep

Elillant egy látomás,

képzelgés volt semmi más.

Mégis űr maradt bennem,

merre kéne mennem?

Céltalan lett a világ,

illattalan, szürke virág.

Fakó vászonra festem,
mit érezni vél a testem.

Gyengén pislákol a lélek,

illúziók nélkül bizony félek.

Szükséges az édes álom,

hol magam épnek látom.

Függöny fel! Forogjon a kamera!

Pár csapó,s kész leszel tavaszra!

Életem filmje nem várt vélemény

mellékszerepet osztok rád Remény.

Főszerep

Főszerep

Sűrű, setét gondolatok,
mint gyors vonatok,

Száguldanak előttem,

ennyi lenne a végem?

Hol a film, mit ígértek?
A képek nem pörögnek,

állnak, mint kőszobor,

rút, de mégis csokor.

Mozdulatlan minden,

néznek engem végtelen.

Talapzatuk fénytelen,

Rajta írás: "Mindenem".

Ennyi lenne a Fátum?

Hol marad a formátum?

Hova lettél vén vetítő?

Nekem nem jár összegző?

Az alagút sincsen sehol,

ma mindenki sztrájkol?

Semmi pompa, semmi dicsfény?

Nem ezt mondtad Remény!

Mozit, ígértél, színházat,

enyém lehet a nagy pillanat!

Mézzel kented a halált,

Nem láttam a csapdát.

Tiéd lettem egészen,

bátran, és merészen,

s lám elvetted a főszerepet,

neked írom ezt a verset.

Öröm

Öröm a Semmiben

Ölelésbe zársz végtelen,
miért mondod, Kedvesem?
Hazudsz, tiéd a pillanat,
Miért kell a hódolat?

Megtartasz minden percet,
miért mondod, keveset?
Uralsz, tiéd a szívem,
Miért kell a lelkem?

Szavakkal versz láncba,

Miért mondod, te drága? 

Átversz, tiéd az érzés,

Miért kell a sértés?

Csókkal kötsz untalan,
miért mondod, csíntalan?
Legyőzöl, tiéd mindenem,
Miért kell az értelem?

Ne felelj! Se most, se soha.
Nem lesz a sorsnak fintora.
Képzelgés csak a versem,
Nincs Öröm a Semmiben.

Bánat

Bánat a Semmiben

Könnyet ejtenél, minek?

Mesélnél? Nincs kinek.
Elszelelnél a világba,
Sose nézel hátra?

Keseregnèl, minek?
Ártanál? Nincs kinek.
Eldobnál a végtelenbe,
Ezért engedtél be?

Választ keresel, mire?

Emlékeznél? Nincs kire.

Ellöknél messzire,

mész vele bármire?

Gyógyírt kutatsz, mire?

Rábíznád? Nincs kire.

Szétszednél több darabra,

mutogatnál magadra?

Képzelt játék az egész,
Tőlem fél a merész.
Illúzió minden percben,
Nincs Bánat a Semmiben.

Álom

Álom a Semmiben

Könny szökik szemembe,

ha bejutsz lelkembe.

Néha sós, néha édes,

de mindig rémes.

Boldogságot hajszol,

amit elmém rajzol.

Kedves illúziót kerget,

amit a szív ölelget.

Bánat az ébredés,

lelkemen a repedés.

A valóság, csalódás,

létemen egy hasadás.

Átkoz minden pillanat,

mi éber e Nap alatt,

Megront minden éjszaka,

mit elér a vér szava.

Ketté tört az értelem,

vággyal kevert félelem.

Kísértés a végtelen,

Egy álom a Semmiben.

Meglepetés

Idő

Marokra fognám szavaim,

mégis szétcsúsznak ujjaim,

Összeszedném mi enyém volt,

de mint higany eliszkolt.

Apró cseppekre esve szalad,

csak a fémes kongás marad,

Nehéz volt minden pillanat,

mikor elvették az álmomat.

Marokra fognám szavaim,

mégis megvágják ujjaim,

Összeszedném mi marad nekem,

de porként tovalebben.

Elfújja a hideg, esti szél,

mit elmém tudni vél,

Kérdez minden pillanat,

kéred-e az álmukat.

Marokra fognám szavaim,

mégis eltörnek ujjaim.

Megragadnám mi még enyém,

de eltűnik az árnyék mélyén.

Ellibbent negyed évszázad,

néha öröm, aztán jő a bánat.

Mégse adnám soha senkinek,

köszönöm Anyám, hogy élek!