Írhatnék

Írhatnék

Írhatnék világ fájdalmat,
rémes, s kínnal telt sorokat,
mlgse teszem, de miért nem?
Hisz újra Fájdalom a nevem.
Kín, és szenvedés társam újra,
mikor éhsen ugranék minden vadra,
de csak árnyékot érnek agyaraim,
és földbe marnak véres karmaim.
Kihasználva érzem magam, és üresnek,
mégis röhögök míg mások szenvednek!
Kegyetlen lennék vagy gonosz harcos?
csak mert hangon, éles és karcos?

Mitológia 2

Emlékek

Elmentél az ereklyéért,

meghaltál egy egy szebb jövőért.

Tudta, hogy bolyongás vár rád,

de nem érdekelt, csak az, hogy láthasd a várát.

Ref.: Kisértesz minden este,

mint a múlt eleven teste.

Visszatér négyezer évnyi vándorlás,

ez itt érte a kárpótlás!

Sok barátod elhullt melletted,

míg te őt kerested.

Végül mindig megtaláltad,

csak elárultad magad!

Nem mertél elé állni,

szemébe nézni, és a lovaggal kiállni.

Harcolni a kegyeiért,

a hajnal mindig úton ért.

Ref.: Kisértesz minden este,

mint a múlt eleven teste.

Visszatér négyezer évnyi vándorlás,

ez itt érte a kárpótlás!

Eladtad érte mindened,

nem marad más csak a szerelmed.

Ami hajtott száz királyságon át,

aminek nem létezett gát.

Mitológia 1

Fa faunok falatoznak

 

 Faarc, fatest, fatagok,

mozdulnak a mozdulatlanok.

Kifejezőbbek mindennél,

s ami holt újra él.

Élőként mozognak,

szoborként állnak.
Életem képei figyelnek,

követnek, nem engednek.

Minden egyes  zugban,

szavak ordítanak, hangtalan.
Fenyegetnek, intenek,

toporzékolnak, nevetnek.

" Állj meg te féreg,

arcodról lehullik a kéreg!
Előttünk nincs maszkod,
csak a csupasz, védtelen arcod." 

 

Visszatérés

Voltunk, vagyunk, leszünk

 Az újkori Sámson,
egyedül a pusztaságon.
Az erőm visszatér,
s nem ér egyedül a tél.

Kardok kora múlt,
a vitéz kimúlt,
de jönnek helyette ujjak,
erős, büszke, lőpor fiak.

Vége, nincs tovább sehol,
mindenhol puska dalol.
Lohol a halál, de hiába,
véget ért a Vas kora.

Por lepi már az ősi páncélt,
lőfegyverek ostromolják az acélt.
S lassan a lézer lesz a fegyver,
s jönnek robotok, több tízezer.

De visszatér a nyers erő, a kitartás,
és nem lesz több utcai világítás.
Visszatérnek a régi korok,
és jövünk mi is, Gladiátorok!

Minden viharok viharán

Nincs erőd a változásra,
s gondolataid visszatérnek arcára.
Ott lebeg benned minden szava,
szívedbe mar lágy mosolya.

Érzed a szenvedély tüzét,
bársonyos tekintetét.
Érzed véred vad táncát,
ha meglátod mesebeli alakját.

Tudod, hogy kevés a remény,
álmodban mégis te vagy a vőlegény.
De e kedves két szétszakadt,

s mégis mellette találod magad.

Az álmok is valóra válnak,
és a végzetedre hívnak.
De boldogság nagy erény,
és Ő mégis mindig szerény.

Mint egy gyöngéd istennő,
a lábainál heversz esendő,
gyenge féreg formában,
mégis van valami a mosolyában.

Van ott valami ami hajt,
és azt mondja rajt!
Mire vársz szerelmes?
Magát nem főzi meg a leves!

Keresed a hívó jelet,
az isteni test felett.
És ha beteljesül az álmod,
tudd, hogy a vihart vállalod.

Egyedül áll a sziklán,
szeme végig tekint a pusztán.
Látja maga előtt a múltját,
tisztelt majd gyűlölt Urát.

Ott volt a teremtésnél,
segített az özönvíznél.
Látta birodalmak bukását,
sokak meggyalázását.

Ám volt egy képessége,
a jövő kifürkészése.
Látta mit hoz a holnap,
S tudta, eljön az a nap,

Amikor ott hagyja a mennyeket,
s eltéríti az embereket.
Eltervezett mindent előre,
hogy lesz a világnak vége.

De valamit elnézett,
nem számolta a szerelmet.
Villámként érte az érzelem,
s megjelent nyomában a félelem.

Le akart szállni a világra,
így kényszerült az alkura.
Eladta hatalmát az ördögnek,
csak hogy nyugalma legyen szívének.

De kínjai csak fokozódnak,
csekély az esélye a kapcsolatnak.
Pedig küzdött mindennel érte,
de a másik észre se vette.

Mégis bízva bízik a balga,
Isten elvándorolt angyala
léte mások segítsége,
mégis Feketeszárny a neve.

Sötétség trónol a lelkemben,
de még hiszek a szerelemben.
Bár hinné Ő is ezen érzelmet,
S vallhatnék neki bátran szerelmet.

Nem kéne félnem a kosártól,
mert én onnan jövök a sárból.
Pénzem lassan negatív,
mégis érte dobog e szív.

Magam ellen hiába nem fordulok,
mert legközelebb végleg bekattanok.

Lassan így is utolér az őrület,
s beborít a szürkület.

Nem maradt csak egy remény,
de tudom, kevés bennem az erény.
De szeretni azt még tudok,
ha kell érted meghalok.

Mindent megteszek amit akarsz,
semmi se édesebb min e harc.
Ha kell érted mosolyogva elbukok,
ha akár egy kedves szót  is kapok.

Ha hozzám szól szavad hűs patakja,
s rám vetül szemed lágy sugara,
Megteszek neked mindent,
életemnek magam vetek véget.