Rémálom

 Köd a Semmiben

Fény nélküli, sikító hangok,

Nem segítenek, hol vagyok,

Hidegen éget a levegő,

Hogy belesajdul a tüdő.

Kezem sincsen már,

Hiába érzem, kalimpál,

Nem látom a világot,

Csak ismerem a valóságot.

Nedvesen tapad minden,

Azt mondták, rendben,

De ez már csak emlék,

Bárcsak nem lennék.

Beleolvadni, eltűnni,

Csak ennyit szeretnék kérni,

Nem lenni, csak lélekben,

Mint Köd a Semmiben.

Ingerek

Ígeret a Semmiben

Nem igazán érdekel,

Mi lesz másvalakivel.

Nem kellenek a gondok,

Sem panaszos mondatok.

Hazugság a kegyelem,

Álca csupán a fegyelem.

Megfordulhat a világ,

Akkor sem kell már virág.

Mondtad, vagy tetted,

Mindegy, úgyis elfelejted.

Talán nem is számított,

Hitegetni egy újabb bolondot.

De most már értem,

Senki miért lehettem.

S ha bántana, sajnálom,

Ezt akkor is elmondom.

Hittem neked, hogy elvedd hitem,

Megszoktam, ezt érdemlem.

Fájdalmat ébreszt bennem,

Egy újabb Ígéret a Semmiben.

Zavar

Várakozva a Semmiben

Vihart hittem, de csak szellőt találtam,

Tűzvészt jósoltam, hol szikrákat láttam,

S most döbbent csendben nézem,

ahogy neked elmesélem.

Miért is a nagy szavak, és kiálltványok,

véletlen versek, díszes megszólalások,

mikor némán állok a pillanatban,

Mert tegnap neked elmondtam.

Kövér hallgatások, kínos pillanatok,

kényszeredett, őszinte mondatok,

végül majd süketen ordibálom,
Mond, mikor mondhatom?

Ötletek, trükkök, tervek voltak,

végül mindegy szálig elbuktak,

S egyszer sötétbe bújva, vakon,

Majd mindezt megmutatom.

Három majom lelkemben,

Mire vártok a Semmiben?

Kereszteződés

Elágazás

Jobbra tábla, rajta felirat,

Balra csak egy nyíl mutat.

Mégis olyan csábító,

Megragad az az egy szó.

"Magány", ennyit ígér,

Valahogy mégis hozzád ér.

Nem enged, az övé leszel,

Ott mindent hiába teszel.

A táblán ragyogó mondatok,

Jól ismert gondolatok.

"Szeretet, élet, és öröm,

Gyűlölet legalább a köbön"

Sorban a sok idézet,

Lehet téged is megigézett.

A végén összefoglaló,

"Ember, ez neked való!"

Közepén egy apró ösvény,

Táblátlan, benőtte a sövény,

A híres közép útnak látszik.

Vagy csak a szemed játszik?

Magától visz a lábad előre,

Nem figyelsz egy kopott kőre,

Melyre írtak valamit régen,

" Üdvözöllek a Semmiben"

Bolyongás

Elvesztem a Semmiben

Sötét, mély tenger

Ezer elveszett perccel.

Égető, kopár sivatag.

Egy gondolat betakar.

Fehér, hideg hegyek,

Mondjátok, mi legyek?

Nyirkos, kietlen bánya,

A végzet találmánya.

Néma, végtelen utazás,

Felkavar a változás.

Lassú, széles folyam,

Érted adtam magam.

Tüskés, vad rengeteg,

Odin legyen veletek,

Fénytelen, süket vetem,

Elvesztem a Semmiben.

Legbelül

Mélyen a Semmiben

Hangtalan börtönben vakon,

A legjobb zarkában lakom.

Fénytelen veremben a lelkem,

De lassan ezt is megszeretem.

Már nem a láncok kötnek,

Bolondja lettem a véremnek.

Magamra vetettem büntetést,

Sose vágytam a megértést.

Elszakadni, ennyit akartam,

Mikor béklyóim faragtam.

S lám fogoly lettem szabadon,

Bliccelő egy szellem vonaton.

Magányért sírtam veletek,

Kísértő mennyei szellemek.

Végre üresség honol bennem,

Itt mélyen a Semmiben.

Széljegyzet

Láda

Pár vesét a papíron,

Egy sárga, öreg oldalon.

Nem változik, állandó,

A némán kiválló.

 Van, ennyit tud csupán,

Csendben uralkodik a lármán.

Mégse létezhet üresen,

Hiába befejezetlen.

Nem varázsige, csak egy szó,

Mégis pont nekem való.

Egy lehetőség, mi végtelen,

Biztonságos, sebezhetetlen.

Időtlen emésztője bajoknak,

Tárháza gondolatoknak.

Védelmet ad mindennek,

Börtöne régi vétkeknek.