2017. december 21., csütörtök

Egyetlen szikra

Egyedül

Reggel tört fényben állva,
fájón felfeszített szemmel,
az ébredésen meditálva,
a szívem nézem értelemmel.

Minek a nagybecsű lélek,
ha mindig, és újra elbukik,
lassan már élni is félek,
mert a fájdalom nem múlik.

Bánt minden pillanat egyedül,
midőn a sötét lassan eltakar,
egy gyenge gondolat felhevül,
és kérdi a többi ez mit akar?

Nem felel, csak izzik csendesen,
fényt szór hova nem szabad,
és én nézem kicsit szerelmesen,
mert ott van benne minden szavad.




2017. december 19., kedd

Ébredés

Pillanat


Ezer darabra robbant elmém
szilánkokat szór elém,
mint megannyi drágakő,
mind tiszta, s előkelő.

Fényük üres, mégis pompás,
hiányosan szép csillogás.
Lényeg nélküli varázslat,
apró csoda az ég alatt.

Ideák ragyognak végtelen,
igazi eredetük véletlen.
Céltalan lebegnek szerteszét,
megtörve magasztos a lét.

Látni mindent, és semmit,
érteni az értetlen valamit,
tudni merre jársz Kedvesem.
hisz a  holnap elillan sebesen,



2017. november 17., péntek

Fénytelen


Nincsen Nap a Semmiben

Sötét van, csend, és pára,
Leomlott lelkem vára.
Kongó romok gyász körén,
Őrködöm szívem börtönén.

Elzártam magam tőletek,
Csupán velem élek.
Tartsátok meg fájdalmatok,
Én nem létezem, csak vagyok.

Nem számít a régi akarat,
Mely gyorsan építette a falakat.
Nincs tűz, sehol egy szikra,
Csupasz minden szikla.

Süket világban néma zaj,
Itt én voltam a baj.
Vakok között egy éjszaka,
Megütött  a vér szaga.

Tombolva táncolt a végzet,
Míg elhátrált az élet.
Évezrednek tűnt minden pillanat,
Míg hallgattam a dalodat.

Vége van, leült a szürke por,
Érted pusztult el e kor.
Elvitted mit hoztál régen,
Nincsen nap a Semmiben.




2017. november 14., kedd

Polc


Valakihez


Világos volt egy pillanat,
de mint száguldó vonat,
szalad tovább a végtelenbe,
könnyet sodorva vak szemebe.

én maradtam, Ő szabad,
sietve űzi a szép vadat.
A sötét erdő rideg mélyén,
lelkem legkisebb szekrényén.

Ott állok egyedül, sehol senki,
egyszerűen félek lemenni.
Jó nekem elzárva mindentől,
eldugva a zúgó világ elől.

Néha mégis jöhetnél, egy percre csak,
hogy kicsit boldognak lássalak,
nem akarok nevetni veled,
csak egy picit add a kezed.

2017. augusztus 23., szerda

Értelmezés

Páncél


Vas öleli lelkem lángját,
a soha ki nem alvó fáklyát,
a mélyben pislákoló tüzet,
mit elfújt egy lendület.


Kemény bőr óvja énem,
a mindentől félő lényem,
védi borult elmém romjait,
a fürge gondolat zugait.

Sodrony burok szívemen,
néha én is elhiszem,

Mégis kevés védelem,
ha elveszik az eszem.

Hideg acél burokban élek,
minden nap kicsit remélek,
mindig előre. sose hátra,
ezt írd fel a fejfámra.

2017. július 25., kedd

(K)érvény

Vágy


Rémálmok miden este,
mások csonka teste,
Kísért árnyként a jelen,
mond mi lett velem?

Hova lett a pillanat,
mely gyorsan elszaladt?
Eltűnt vele a lényeg,
mond, hogy féreg!

Fejsze élén a fények
mind eltávozó lélek,
Vérben táncolva élek,
mond miért félek?

Porba fojtott álmok,
nem tudom mire várok,
Kétség, mit remélek,
mond, hogy kérlek.

Nyugalomra vágyom,
kéne egy szép álom,
több egy percnél,
mond, úgy kedvelnél?








2017. június 21., szerda

Utolsó játék

Kör


Virág acél korból, kezed értem nyúl,
nektár pocsék borból, lelkem vérbe full,
Remény olcsó porból, halált hoz,
így kel fel a Nap, új világhoz


Elmém ismét szegény, nem tud élni már,
megint lazán kileng, elmegy, néha vár,
De átok az erő, mi fárad,
így delel a Nap, fénye támad.

Sötét eszmék halmán, vezet át az út,
nehéz emlék nyomán, kiveszett a múlt.
Termény helyére méreg készül ,
így megy le a Nap, éjt hoz végül.

Vendég csak az derű, jöhet az idő,
egész valószerű, lehet, szép jövő.
Halált remél ki régen táncol,
így jön az Éjjel, úgyis leláncol.



υ – υ – | υ – | υ υ | – υ | –
υ – υ – | υ – | υ υ | – υ | –
υ – | υ – | υ – | υ – | υ
– υ υ | – υ υ | – υ | – υ