2018. május 4., péntek

Öröm

Öröm a Semmiben


Ölelésbe zársz végtelen,
miért mondod, Kedvesem?
Hazudsz, tiéd a pillanat,
Miért kell a hódolat?

Megtartasz minden percet,

miért mondod, keveset?
Uralsz, tiéd a szívem,
Miért kell a lelkem?

Szavakkal versz láncba,
Miért mondod, te drága? 
Átversz, tiéd az érzés,
Miért kell a sértés?

Csókkal kötsz untalan,
miért mondod, csíntalan?
Legyőzöl, tiéd mindenem,
Miért kell az értelem?

Ne felelj! Se most, se soha.
Nem lesz a sorsnak fintora.
Képzelgés csak a versem,
Nincs Öröm a Semmiben.


2018. április 26., csütörtök

Bánat

Bánat a Semmiben


Könnyet ejtenél, minek?
Mesélnél? Nincs kinek.
Elszelelnél a világba,
Sose nézel hátra?

Keseregnèl, minek?
Ártanál? Nincs kinek.
Eldobnál a végtelenbe,
Ezért engedtél be?

Választ keresel, mire?
Emlékeznél? Nincs kire.
Ellöknél messzire,
mész vele bármire?

Gyógyírt kutatsz, mire?
Rábíznád? Nincs kire.
Szétszednél több darabra,
mutogatnál magadra?

Képzelt játék az egész,
Tőlem fél a merész.
Illúzió minden percben,
Nincs Bánat a Semmiben.

2018. április 18., szerda

Álom

Álom a Semmiben


Könny szökik szemembe,
ha bejutsz lelkembe.
Néha sós, néha édes,
de mindig rémes.

Boldogságot hajszol,
amit elmém rajzol.
Kedves illúziót kerget,
amit a szív ölelget.

Bánat az ébredés,
lelkemen a repedés.
A valóság, csalódás,
létemen egy hasadás.

Átkoz minden pillanat,
mi éber e Nap alatt,
Megront minden éjszaka,
mit elér a vér szava.

Ketté tört az értelem,
vággyal kevert félelem.
Kísértés a végtelen,
Egy álom a Semmiben.




2018. április 16., hétfő

Meglepetés

Idő

Marokra fognám szavaim,
mégis szétcsúsznak ujjaim,
Összeszedném mi enyém volt,
de mint higany eliszkolt.

Apró cseppekre esve szalad,
csak a fémes kongás marad,
Nehéz volt minden pillanat,
mikor elvették az álmomat.

Marokra fognám szavaim,
mégis megvágják ujjaim,
Összeszedném mi marad nekem,
de porként tovalebben.

Elfújja a hideg, esti szél,
mit elmém tudni vél,
Kérdez minden pillanat,
kéred-e az álmukat.

Marokra fognám szavaim,
mégis eltörnek ujjaim.
Megragadnám mi még enyém,
de eltűnik az árnyék mélyén.

Ellibbent negyed évszázad,
néha öröm, aztán jő a bánat.
Mégse adnám soha senkinek,
köszönöm Anyám, hogy élek!


2018. március 26., hétfő

Remény

Remény a Semmiben


Széttört szép világom emlék csupán,
A mélység legmagasabb ormán.
Te emeltél fel magad mellé a magasba
Hogy váram romlását a vak is lássa.

Szemedben hoztad a pusztulást,
Virágnak álcázott rothadást.
Ha messze dobott a végtelen,
Te voltál mérgezett ételem.

Csillagként vezettél a vesztembe,
Istenné nőttél szememben.
Hittem minden átok szavadnak,
És örültem a gyilkos harcnak.

Végül nyertél, zokogva törtem,
Míg te mosolyogtál kevélyen,
Mégis újra fogadlak szívemben,
Remény a Semmiben.

2018. március 23., péntek

Gyötrelem

Futok a Semmibe

Kényelmes a magány,
sötét, néma vakvágány.
Penészes falak között,
megpihen az üldözött.

Vadász nélküli préda,
mint egy régi portéka,
talán már nem eladó,
az öreg porfogó.

Képzelet szülte a vadat,
mely elsöpörte a falat.
Csak a félelem igaz,
hogy elér a vigasz.

Menekvést keresve,
mindent elfeledve,
fogolyként e létben,
futok a Semmibe.


2017. december 21., csütörtök

Egyetlen szikra

Egyedül

Reggel tört fényben állva,
fájón felfeszített szemmel,
az ébredésen meditálva,
a szívem nézem értelemmel.

Minek a nagybecsű lélek,
ha mindig, és újra elbukik,
lassan már élni is félek,
mert a fájdalom nem múlik.

Bánt minden pillanat egyedül,
midőn a sötét lassan eltakar,
egy gyenge gondolat felhevül,
és kérdi a többi ez mit akar?

Nem felel, csak izzik csendesen,
fényt szór hova nem szabad,
és én nézem kicsit szerelmesen,
mert ott van benne minden szavad.