2018. április 18., szerda

Álom

Álom a Semmiben


Könny szökik szemembe,
ha bejutsz lelkembe.
Néha sós, néha édes,
de mindig rémes.

Boldogságot hajszol,
amit elmém rajzol.
Kedves illúziót kerget,
amit a szív ölelget.

Bánat az ébredés,
lelkemen a repedés.
A valóság, csalódás,
létemen egy hasadás.

Átkoz minden pillanat,
mi éber e Nap alatt,
Megront minden éjszaka,
mit elér a vér szava.

Ketté tört az értelem,
vággyal kevert félelem.
Kísértés a végtelen,
Egy álom a Semmiben.




2018. április 16., hétfő

Meglepetés

Idő

Marokra fognám szavaim,
mégis szétcsúsznak ujjaim,
Összeszedném mi enyém volt,
de mint higany eliszkolt.

Apró cseppekre esve szalad,
csak a fémes kongás marad,
Nehéz volt minden pillanat,
mikor elvették az álmomat.

Marokra fognám szavaim,
mégis megvágják ujjaim,
Összeszedném mi marad nekem,
de porként tovalebben.

Elfújja a hideg, esti szél,
mit elmém tudni vél,
Kérdez minden pillanat,
kéred-e az álmukat.

Marokra fognám szavaim,
mégis eltörnek ujjaim.
Megragadnám mi még enyém,
de eltűnik az árnyék mélyén.

Ellibbent negyed évszázad,
néha öröm, aztán jő a bánat.
Mégse adnám soha senkinek,
köszönöm Anyám, hogy élek!


2018. március 26., hétfő

Remény

Remény a Semmiben


Széttört szép világom emlék csupán,
A mélység legmagasabb ormán.
Te emeltél fel magad mellé a magasba
Hogy váram romlását a vak is lássa.

Szemedben hoztad a pusztulást,
Virágnak álcázott rothadást.
Ha messze dobott a végtelen,
Te voltál mérgezett ételem.

Csillagként vezettél a vesztembe,
Istenné nőttél szememben.
Hittem minden átok szavadnak,
És örültem a gyilkos harcnak.

Végül nyertél, zokogva törtem,
Míg te mosolyogtál kevélyen,
Mégis újra fogadlak szívemben,
Remény a Semmiben.

2018. március 23., péntek

Gyötrelem

Futok a Semmibe

Kényelmes a magány,
sötét, néma vakvágány.
Penészes falak között,
megpihen az üldözött.

Vadász nélküli préda,
mint egy régi portéka,
talán már nem eladó,
az öreg porfogó.

Képzelet szülte a vadat,
mely elsöpörte a falat.
Csak a félelem igaz,
hogy elér a vigasz.

Menekvést keresve,
mindent elfeledve,
fogolyként e létben,
futok a Semmibe.


2017. december 21., csütörtök

Egyetlen szikra

Egyedül

Reggel tört fényben állva,
fájón felfeszített szemmel,
az ébredésen meditálva,
a szívem nézem értelemmel.

Minek a nagybecsű lélek,
ha mindig, és újra elbukik,
lassan már élni is félek,
mert a fájdalom nem múlik.

Bánt minden pillanat egyedül,
midőn a sötét lassan eltakar,
egy gyenge gondolat felhevül,
és kérdi a többi ez mit akar?

Nem felel, csak izzik csendesen,
fényt szór hova nem szabad,
és én nézem kicsit szerelmesen,
mert ott van benne minden szavad.




2017. december 19., kedd

Ébredés

Pillanat


Ezer darabra robbant elmém
szilánkokat szór elém,
mint megannyi drágakő,
mind tiszta, s előkelő.

Fényük üres, mégis pompás,
hiányosan szép csillogás.
Lényeg nélküli varázslat,
apró csoda az ég alatt.

Ideák ragyognak végtelen,
igazi eredetük véletlen.
Céltalan lebegnek szerteszét,
megtörve magasztos a lét.

Látni mindent, és semmit,
érteni az értetlen valamit,
tudni merre jársz Kedvesem.
hisz a  holnap elillan sebesen,



2017. november 17., péntek

Fénytelen


Nincsen Nap a Semmiben

Sötét van, csend, és pára,
Leomlott lelkem vára.
Kongó romok gyász körén,
Őrködöm szívem börtönén.

Elzártam magam tőletek,
Csupán velem élek.
Tartsátok meg fájdalmatok,
Én nem létezem, csak vagyok.

Nem számít a régi akarat,
Mely gyorsan építette a falakat.
Nincs tűz, sehol egy szikra,
Csupasz minden szikla.

Süket világban néma zaj,
Itt én voltam a baj.
Vakok között egy éjszaka,
Megütött  a vér szaga.

Tombolva táncolt a végzet,
Míg elhátrált az élet.
Évezrednek tűnt minden pillanat,
Míg hallgattam a dalodat.

Vége van, leült a szürke por,
Érted pusztult el e kor.
Elvitted mit hoztál régen,
Nincsen nap a Semmiben.