Mélyen

Legbelül


Lángolás leszek a télben,
szikra a vaksötétben.
Fénypászma éjszaka.
leszek a tűz maga.

Ének leszek a csendben,
hang a lelkedben.
Zajjá válok a némaságban,
dal a pusztaságban.

Füst leszek a tiszta égen,
köd a messzeségben.
Szálló por a városon,
hamu a világon.

Víz leszek a sivatagban,
eső a hajadban,
Harmat egy vadvirágon,
Pára az óceánon.

Tavasz leszek kebleden,
nyár az életen.
Ősszé válok végtelen,
Tél a Semmiben.

Újra

Újra a Semmiben


Már nem hallom a zajt,
a dörrenést, és a ricsajt.
Nem látom az alagutat,
sem a fényt mi értem kutat.

Levegőm a düh, az indulat,
elszállt, mint pillanat.
Nyugalmam sincs sehol,
nélkülem élnek valahol.

Italom a könny, a bánat,
 búcsút intett a mának,
A vicc is csak álca csupán,
ne láss engem soha árván.

Ételem a kaland, az izgalom,
messze mentek egy napon,
A pihenés is tovalibben,
üdv Újra a Semmiben.