Egyedül
Reggel tört fényben állva,
fájón felfeszített szemmel,
az ébredésen meditálva,
a szívem nézem értelemmel.
Minek a nagybecsű lélek,
ha mindig, és újra elbukik,
lassan már élni is félek,
mert a fájdalom nem múlik.
Bánt minden pillanat egyedül,
midőn a sötét lassan eltakar,
egy gyenge gondolat felhevül,
és kérdi a többi ez mit akar?
Nem felel, csak izzik csendesen,
fényt szór hova nem szabad,
és én nézem kicsit szerelmesen,
mert ott van benne minden szavad.
