Fénytelen

Nincsen Nap a Semmiben

Sötét van, csend, és pára,
Leomlott lelkem vára.
Kongó romok gyász körén,
Őrködöm szívem börtönén.

Elzártam magam tőletek,
Csupán velem élek.
Tartsátok meg fájdalmatok,
Én nem létezem, csak vagyok.

Nem számít a régi akarat,
Mely gyorsan építette a falakat.
Nincs tűz, sehol egy szikra,
Csupasz minden szikla.

Süket világban néma zaj,
Itt én voltam a baj.
Vakok között egy éjszaka,
Megütött  a vér szaga.

Tombolva táncolt a végzet,
Míg elhátrált az élet.
Évezrednek tűnt minden pillanat,
Míg hallgattam a dalodat.

Vége van, leült a szürke por,
Érted pusztult el e kor.
Elvitted mit hoztál régen,
Nincsen nap a Semmiben.

Polc

Valakihez


Világos volt egy pillanat,
de mint száguldó vonat,
szalad tovább a végtelenbe,
könnyet sodorva vak szemebe.

én maradtam, Ő szabad,
sietve űzi a szép vadat.
A sötét erdő rideg mélyén,
lelkem legkisebb szekrényén.

Ott állok egyedül, sehol senki,
egyszerűen félek lemenni.
Jó nekem elzárva mindentől,
eldugva a zúgó világ elől.

Néha mégis jöhetnél, egy percre csak,
hogy kicsit boldognak lássalak,
nem akarok nevetni veled,
csak egy picit add a kezed.