Feltámadás

Vissza az elejére


Visszafordultam, mert küldtek,
azt mondták,  jobb ha megyek,
Nem érdekelt, nem kérdeztem,
kinek, mikor, mit vétettem.

Megyek, mert mennem kell,
azt mondták, nincs itt, csak el,
Az előre elfogyott, nincs számomra,
Menjek csak, ne nézzek hátra.

Futok, mert utánam jönnek,
nem hagynak a keserű könnyek,
Elhagynám, tartsd meg mindet,
Lábat, kezet, és a torz fejet.

Visszafordultam, mert hívnak,
kik bennem, nekem suttognak,
Égned kell, mondják, égned kell,
lobbanj, mint máglya csapj fel!

Hevesebben, mint maga az élet,
Lángolni kell, mindenek felett!
Fénynek kell lenned a sötétben,
Felizzani újra a Semmiben.

Gondolkodtam (volna)

Hanyatt fekve kísértenek,

régi képek úsznak velem,

vannak amik még szépek,

de belesárgul az értelem.

Fotelben tespedve kergetnek,

nincs szabadulás semerre,

nem hagynak az emlékek,

de bánatot húznak szememre.

Erkélyen állva imbolyognak,

bilincset vernének lelkemre,

elvennék mi maradt zálognak,

de hiába várnak a semmire.

Sétálva néha lemaradnak,

messziről nézik a hátam,

tervet főznek, ma elrabolnak,

de áll még az én váram.

Hanyatt fekve kísértenek,

jönnének számra új szavak,

új szüleményei az értelemnek,

de még állnak régi falak.

Fotelben tespedve kergetnek,

nem hagynak szabadon zuhanni,

hiába kérdem nem felelnek,

de jó lenne végre gondolni.

Erkélyen állva imbolyognak,

letöröm a vasat magamról,

ha szabad leszek elhullnak,

de nem meséltek az uralomról.

Sétálva néha lemaradnak,

félnek majd követni lépteim,

mikor vége bánatnak,

de szürkék még szemeim.

Idő

Marokra fognám szavaim,

mégis szétcsúsznak ujjaim,

Összeszedném mi enyém volt,

de mint higany eliszkolt.

Apró cseppekre esve szalad,

csak a fémes kongás marad,

Nehéz volt minden pillanat,

mikor elvették az álmomat.

Marokra fognám szavaim,

mégis megvágták ujjaim,

Összeszedném mi marad nekem,

de porként tovalebben.

Elfújja a hideg, esti szél,

üres mit elmém tudni vél,

Kérdez minden pillanat,

kérem-e az álmukat.

Marokra fognám szavaim,

mégis eltörtek ujjaim.

Összeszedném mi lehet még enyém,

de eltűnnek az árny mélyén.

Merev tömbként zuhannak,

nem hallom mit mondanak.

Remélne az új pillanat,

hogy látom majd az álmomat.