Láda
Pár vesét a papíron,
Egy sárga, öreg oldalon.
Nem változik, állandó,
A némán kiválló.
Van, ennyit tud csupán,
Csendben uralkodik a lármán.
Mégse létezhet üresen,
Hiába befejezetlen.
Nem varázsige, csak egy szó,
Mégis pont nekem való.
Egy lehetőség, mi végtelen,
Biztonságos, sebezhetetlen.
Időtlen emésztője bajoknak,
Tárháza gondolatoknak.
Védelmet ad mindennek,
Börtöne régi vétkeknek.
