Polc

Valakihez


Világos volt egy pillanat,
de mint száguldó vonat,
szalad tovább a végtelenbe,
könnyet sodorva vak szemebe.

én maradtam, Ő szabad,
sietve űzi a szép vadat.
A sötét erdő rideg mélyén,
lelkem legkisebb szekrényén.

Ott állok egyedül, sehol senki,
egyszerűen félek lemenni.
Jó nekem elzárva mindentől,
eldugva a zúgó világ elől.

Néha mégis jöhetnél, egy percre csak,
hogy kicsit boldognak lássalak,
nem akarok nevetni veled,
csak egy picit add a kezed.