Hanyatt fekve kísértenek,
régi képek úsznak velem,
vannak amik még szépek,
de belesárgul az értelem.
Fotelben tespedve kergetnek,
nincs szabadulás semerre,
nem hagynak az emlékek,
de bánatot húznak szememre.
Erkélyen állva imbolyognak,
bilincset vernének lelkemre,
elvennék mi maradt zálognak,
de hiába várnak a semmire.
Sétálva néha lemaradnak,
messziről nézik a hátam,
tervet főznek, ma elrabolnak,
de áll még az én váram.
Hanyatt fekve kísértenek,
jönnének számra új szavak,
új szüleményei az értelemnek,
de még állnak régi falak.
Fotelben tespedve kergetnek,
nem hagynak szabadon zuhanni,
hiába kérdem nem felelnek,
de jó lenne végre gondolni.
Erkélyen állva imbolyognak,
letöröm a vasat magamról,
ha szabad leszek elhullnak,
de nem meséltek az uralomról.
Sétálva néha lemaradnak,
félnek majd követni lépteim,
mikor vége bánatnak,
de szürkék még szemeim.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése