Meglepetés

Idő

Marokra fognám szavaim,

mégis szétcsúsznak ujjaim,

Összeszedném mi enyém volt,

de mint higany eliszkolt.

Apró cseppekre esve szalad,

csak a fémes kongás marad,

Nehéz volt minden pillanat,

mikor elvették az álmomat.

Marokra fognám szavaim,

mégis megvágják ujjaim,

Összeszedném mi marad nekem,

de porként tovalebben.

Elfújja a hideg, esti szél,

mit elmém tudni vél,

Kérdez minden pillanat,

kéred-e az álmukat.

Marokra fognám szavaim,

mégis eltörnek ujjaim.

Megragadnám mi még enyém,

de eltűnik az árnyék mélyén.

Ellibbent negyed évszázad,

néha öröm, aztán jő a bánat.

Mégse adnám soha senkinek,

köszönöm Anyám, hogy élek!